Vega fellah köfte 🧆

Hozzávalók:
köfte👇🏻
➖ 200 g bulgur,
➖ 7 dl alaplé,
➖ 100 g búzadara,
➖ 3 ek finomliszt,
➖ 1 teáskanál harissa paszta,
➖ 1 ek sűrített paradicsom,
➖ 3 ek olívaolaj,
➖ 1 kávéskanál római kömény,
➖ só, bors ízlés szerint,
paradicsomszósz👇🏻
➖ 3 ek olívaolaj,
➖ 1 kis fej lilahagyma,
➖ 4 gerezd fokhagyma,
➖ 1 db piros kaliforniai paprika,
➖ 1 tk római kömény,
➖ só. bors ízlés szerint,
➖ 1 teáskanál harissa paszta,
➖ 2 ek sűrített paradicsom.

Elkészítés:
A bulgurt az alaplében puhára főzzük, majd durvára turmixoljuk. Akkor jó az állaga, ha krémes és ragacsos, de vannak benne nagyobb bulgurszemek is. Egy nagy tálban összegyúrjuk a főtt-turmixolt bulgurt a búzadarával, egy kevés liszttel, pici harissával, sűrített paradicsommal, olívaolajjal, majd ízlés szerint fűszerezzük. A masszát hagyjuk legalább 15 percet pihenni, majd nedves kézzel diónyi golyókat formázunk belőle, a golyók közepét pedig egyesével benyomjuk a kisujjunkkal, így megadva a jellegzetes formáját neki. A bulgurgolyókat bő, forrásban lévő vízben 2-3 adagban kifőzzük, ügyelve rá, hogy a vízbe kerülés után már ne lobogjon a víz, mert attól széteshet. 5-10 perc alatt készre főzzük, akkor van készen, ha feljönnek a golyók a víz tetejére.
A szószhoz a finomra aprított lilahagymát, fokhagymát és paprikát az olívaolajon alaposan lepirítjuk, majd megszórjuk a fűszerekkel és úgy is átpirítjuk. Hozzáadjuk a harissapasztát és a sűrített paradicsomot, valamint a bulgurgolyók főzővizéből is öntünk bele egy csészével, így tökéletesítve a szósz állagát. A kifőtt bulgurgolyókat a paradicsomszószba tesszük és átforgatjuk benne, hogy a golyók közepén lévő mélyedésekbe is jusson a szaftból. 😋

További tippek és receptek