Cukormentes svéd mandulatorta 🍰✨

Hozzávalók:
✨ 3 db tojásfehérje
✨ 10 dkg darált mandula
✨ 3 ek xilit
✨ 1,2 dl cukormentes tejszín
✨ 10 dkg vaj
✨ 3 db tojássárgája
✨ 5 dkg cukormentes fehércsokoládé
✨ 1 ek étkezési keményítő
✨ vanília aroma ízlés szerint
✨ 5 dkg pirított mandula

Elkészítés:
A tojásfehérjét a xilittel együtt verjük kemény habbá, majd forgassuk bele a darált, átszitált mandulát is. Előmelegített 180 fokos sütőben körülbelül 20 perc alatt süssük meg a tésztát egy kerek tortaformában. Miután kellőképpen megsült a tészta tegyük félre pihenni, és kezdjük el a krém összeállítását.
A cukormentes tejszínbe keverjük el az élesztőt, majd adjuk hozzá a tojássárgákat is, és főzzük addig, amíg be nem sűrűsödik. Olvasszuk fel benne a cukormentes fehércsokit és ízlés szerint ízesítsük vanília romával. A vajat ezután habosítsuk ki, és a kihűlt krémet dolgozzuk bele. A pihentetett mandulás tésztánkat vágjuk ketté, és kenjük meg krémmel a tészta közepét, oldalát és tetejét. Végezetül vonjuk be a külsejét pirított mandulával, és tegyük be a hűtőbe néhány órára. 😋

További tippek és receptek