Glutén- és cukormentes gesztenyés – diós tekercs 😋

Hozzávalók:
🤎 3 dkg mandulaliszt
🤎 6 dkg darált dió
🤎 4 db tojás
🤎 12 dkg xilit
🤎 25 dkg gesztenyemassza
🤎 0,5 dl rumaroma
🤎 2 dl cukormentes habtejszín

Elkészítés:
Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, közben pedig a mandulalisztet keverjük össze a dióval. A tojásokat a 8 dkg xilittel együtt egy robotgép segítségével keverjük habosra, majd keverjük bele a diós lisztet is. A masszát öntsük bele a tepsibe, majd előmelegített 180 fokos sütőben negyed óra alatt süssük készre. Miután megsült a tészta, húzzuk ki a sütőpapírral együtt a tepsiből és a papírral együtt tekerjük fel, majd így hagyjuk kihűlni.
A krémhez keverjük ki a gesztenyemasszát a rumaromával és a pici forró vízben feloldott 4 dkg xilittel. A cukormentes habtejszínt verjük kemény habbá, majd keverjük a gesztenyemasszához. A piskótát ezután tekerjük ki és közben húzzuk le róla a papírt. Kenjük meg a krémmel, majd újra tekerjük fel. Egy kevés krémet hagyjunk, hogy azzal kívülről is bekenhessük a tekercset. Díszíthetjük darált dióval, vagy esetleg csokimázzal is.
Jó étvágyat kívánunk. 😋

További tippek és receptek