Cukor- és gluténmentes brokkoli alapú pizza??

Hozzávalók:
▪️ 1 közepes db brokkoli,
▪️ 2 gerezd fokhagyma,
▪️ 1 kis fej vöröshagyma,
▪️1 fej lilahagyma,
▪️ 3 db tojás,
▪️ só, bors ízlés szerint,
▪️ 20 dkg mozzarella (két nagy gombóc),
▪️ 10 dkg szalámi,
▪️ 6 dkg koktélparadicsom,
▪️ 0.5 közepes db piros kaliforniai paprika,
▪️ snidling ízlés szerint (vagy bazsalikom).

Elkészítés:
A tisztított és teljesen megszárított zöldségeket – brokkoli rózsáira szedve, fokhagyma, darabolt hagyma – aprítógépben addig daráljuk, míg morzsás állaga nem lesz.
Közepes keverőtálban összedolgozzuk a zöldségmorzsát a tojásokkal, közben sóval, borssal ízlés szerint fűszerezzük.
A sütőt 180 fokra előmelegítjük. Egy tepsit sütőpapírral kibélelünk. Kanállal ráadagoljuk a masszát 8 kupacban. Ezeket ellapítjuk a kanál domború felével kb. 1 cm magasságú korongokat kell kapjunk. Körülbelül 8-10 perc után barnulni kezdenek, ekkor megforgatjuk, és további 5 percig sütjük őket. Ezután kivesszük a tepsit a sütőből, egyik felüket paradicsomkarikákkal, másik részüket paprikakockákkal, és végül az összeset szalámi- és mozzarella darabkákkal borítjuk. Ekkor visszatesszük őket a forró sütőbe, és pár perc alatt rágrillezzük/rápirítjuk a sajtos feltétet. Tálaláskor aprított, friss metélőhagymával és aprított lila hagymával (vagy bazsalikommal) díszítjük, olívaolajjal locsoljuk, és frissen őrölt borssal, sóval ízesítjük.

További tippek és receptek