BESZÉLGETÉS AZ ORSZÁG CUKORMENTES TORTÁJA HÁZI VERSENYÉNEK GYŐZTESÉVEL

Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány szervezésében megrendezésre került az ország cukormentes tortájának házi versenye, melynek a döntője október 5-én volt. Itt hirdették ki a nyertes tortát, a Mákos-fehércsokis almatortát, melynek megalkotója Hesz Rita. Fogadjátok sok szeretettel a vele készített interjúnkat!

Menteshelyek: Arra kérnénk első körben, hogy mesélj kicsit magadról, mit érdemes tudni rólad?

Rita: 2018-ban kezdtem el a dietetika szakirányt a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán, most vagyok végzős hallgató. Mindig is érdekelt a sütés-főzés. Nagy családból származom, a szüleim nagyon jól főznek, hétvégente részben tőlük tanultam meg főzni.

Menteshelyek: Régóta kísérletezel mentes ételekkel?

R: Gimnáziumban én is kipróbáltam mindenféle diétákat, akkor csak a cukormentességre figyeltem. Azóta a tanulmányaim miatt kipróbáltam az egyéb mentes verziókat is, hogy megtapasztaljam mennyire nehéz így az ételkészítés.

M: Mikor döntötted el, hogy benevezel a versenyre?

R: Az utolsó pillanatban döntöttem el, hogy nevezek, mivel volt már egy régóta jól bevált receptem, ezzel neveztem.

M: Hogyan esett a választás erre az ízkombinációra?

R: Ezt a receptemet éreztem a legősziesebbnek, ezért esett erre a választás. Némi változtatást azért eszközöltem bele, az aszalt gyümölcsöt például lecseréltem, mert az nem illeszthető be a cukormentes diétába.

M: Milyen cukorhelyettesítőt használtál?

R: Az alapítvány dietetikusai által van egy összeállított lista, hogy miket lehet használni a tortakészítéshez, ezek az eritrit, a stevia és a xilit.
Én a tortámban eritritet használtam.

M: Mennyire láttad esélyesnek, hogy te fogsz nyerni?

R: Nem a díszítés az erősségem, a többiek tortája sokkal szebbnek tűnt számomra. Nem a nyerés motivált, csak ki akartam próbálni magam a versenyben.
Nem akartam elhinni, hogy én nyertem, de nagyon jól esett és örültem neki.

M: Hogyan nézett ki az eredményhirdetés?

R: Délelőtt kellett bevinni a tortát, majd délután kellett visszamenni az eredményhirdetésre. Volt pár különdíj nyertes, például gyógynövényes tortával is lehetett nevezni. Utána adták át a fődíjat, majd megkóstolhattuk egymás tortáját.

A torta szeletenként 202,8 kcal és 10,5 g szénhidrátot tartalmaz. A receptet itt találjátok: Mákos fehér csokoládés almatorta

Hozzávalók (20 cm-es tortaforma)

piskóta:

  • 3 db tojás
  • 50 g eritrit
  • 10 g mák
  • 10 g chia mag
  • 20 g teljes kiőrlésű liszt
  • mákos fehér csokoládé mousse
  • 50 g fehér csokoládé (cukormentes)
  • 10 g tojássárgája
  • 32 g tej
  • 50 g tejszín
  • 2 g zselatin
  • 10 g mák

almamousse:

  • 350 g almapüré (kb 400 g egész alma)
  • 50 g eritrit
  • 150 g joghurt
  • 100 g habtejszín
  • 8 g zselatin

A piskótához a tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját az eritrittel habosra keverjük. Amikor szépen kifehéredett, hozzákeverjük a lisztet, mákot és chia magot. A fehérjét kemény habbá verjük és több részletben a sárgájához forgatjuk. 170°C-ra előmelegített sütőben 23-25 perc alatt készre sütjük, tűpróbával ellenőrizve. Rácsra téve hűlni hagyjuk.

 Az almamousse alapjához az almákat meghámozzuk és kisebb kockákra vágva egy lábosban folyadék hozzáadása nélkül puhára pároljuk, ízlés szerint fahéjjal fűszerezhetjük. Botmixerrel/turmixszal pürésítjük és kicsit lehűtve hozzákeverjük a joghurtot.

A mákos fehér csokis réteghez a tojássárgáját, a tejet és eritritet egy lábosban folytonos kevergetés mellett, alacsony lángon sűrűsödésig főzzük. Egy tálba a fehér csokoládét kockákra törjük, rámérjük a mákot is, és ahogyan elkészült a főzött krém, rögtön a csokoládéra öntjük. Kicsit állni hagyjuk, hogy a csokoládé megolvadhasson, majd homogénné keverjük. Egy fóliával közvetlenül lefedve, megelőzve ezzel a bőrösödést, kihűtjük. Minden elemet hűlni hagyunk, majd kezdődhet az összeállítás.

A piskótát félbevágjuk és az egyik lapot a tortaforma aljára helyezzük. Erre fog jönni az almamousse fele. Ennek a befejezéséhez a zselatint kevés vízben feloldva felmelegítjük, de nem forraljuk, majd az almás-joghurtos alaphoz keverjük. A jól behűtött tejszínt kemény habbá verjük, és 2-3 részletbe a krémbe forgatjuk. A felét a piskótára öntjük, elsimítjuk.

A mákos réteghez szintén kicsit beáztatott, majd felmelegített zselatint a csokis alaphoz keverjük, majd a kemény habbá vert tejszínt több részletben hozzáadjuk. A piskóta másik felét 2 cm-el a szélétől kisebbre vágjuk (tehát 16 cm átmérőjű lesz), és a mákos krémet egyenletesen elkenjük rajta. A krémmel felfelé az almamousse alapba helyezzük.

Legvégül a maradék almamousse-t is ráöntjük a készülő tortára és simára kenjük a tetejét.

Hűtőben min. 6-7 órát pihentetjük, de inkább egy éjszakát álljon.

(Forrás: https://cukkerberg.blog.hu/2021/10/11/itt_a_makos-fehercsokis_almatorta_receptje?fbclid=IwAR0ZeFEfkuDziHEH3CeUeyQBwYOTiWZq759_eyUczvvM5G5wuHJr-5FoRRI)

További tippek és receptek