A Mentes Üzem és a ToTu-csapat közös fejlesztésbe kezdett

A Mentes üzem és a Totu-termékek fejlesztő csapatai közös projekt keretében új glutén-, tej- és hozzáadott cukormentes töltött tésztagolyókat hoztak létre, amelyek a funkcionális élelmiszerek piacán új szintet képviselnek. A termékfejlesztés során a két vállalat szakértői a tejmentesség élettani hatásait is figyelembe vették, hiszen egyre több fogyasztó keresi az ilyen alternatívákat.

„Az együttműködésünk már jó pár évre visszanyúlik. Mindig közös metszete volt a fejlesztésinknek, hogy olyan sok embert érintő allergénektől mentes termékeket igyekeztünk megalkotni, amik egyben minél inkább szolgálják az egészség megőrzését is. A Mentes Üzem tej-, glutén- és hozzáadott cukor-mentes süteményeibe így remekül passzoltak a tojásfehérje-alapú proteindús, szénhidrát- és zsír-mentes túró-, tejföl-, cukrászati krém-alternatíváink. Ezek a termékek főleg a tejmentesen táplálkozók életét könnyítették meg nagy mértékben.” – mondta el Dr. Németh Csaba élelmiszer-mérnök, c. egyetemi tanár, a ToTu-termékek fő innovátora.

A tejmentesség előnyei között, a tejérzékenységen túlmutatóan is, számos egészségügyi hatást említhetünk számos új tanulmány szerint. Kutatások szerint a tejmentes étrend csökkentheti bizonyos krónikus betegségek kockázatát, mint például a szív- és érrendszeri megbetegedések, és elősegítheti az emésztőrendszer egészségét. Ezenkívül a tejmentes termékek, különösen, ha tojásfehérje-alapú alternatívákat használunk, gyakran magasabb fehérjetartalommal rendelkeznek, ami különösen fontos a vegetáriánus étrendet követők számára.

„Nagyon fontos, hogy az ember kiegyensúlyozottan, minél változatosabban étkezzen. Elengedhetetlen a minőségi éhezés elkerüléséhez a megfelelő fehérje, vitamin, ásványi anyag bevitel. Véleményünk szerint, a növényi-alternatívákkal szemben a magas, a szervezet számára rendkívül jól hasznosuló proteineket tartalmazó, tojásfehérje-alapú helyettesítők sokkal jobb lehetőséget biztosítanak például a túró vagy tejföl kiváltására.” – folytatta Dr. Németh Csaba.

Igen, egy komoly előrelépés, hogy a Mentes és a Totu által fejlesztett töltött tésztagolyók nemcsak tejmentesek, hanem magas fehérjetartalmúak is, ami hozzájárul a fogyasztók egészséges és kiegyensúlyozott táplálkozásához. A termékek fejlesztése során a legújabb táplálkozástudományi eredményeket vették alapul, így a végtermék nemcsak ízletes, de tápanyagokban gazdag és egészséges is.

Továbbá cégvezetők hangsúlyozzák azt is, hogy a fejlesztés során kiemelt figyelmet fordítottak a fenntarthatóságra és az etikus gyártási folyamatokra. A termékek előállítása során a lehető legkevesebb környezeti terhelést igyekeznek okozni, miközben a magas minőségi elvárásoknak is megfelelnek.

„Nálunk a tojásfeldolgozás során például még a használt papír tojástartó tálcákat is felhasználjuk. A szemétbe dobás helyett pelletet készítünk belőlük, hogy speciális kazánok segítségével megfelelő hőmérsékletű technológiai vizet tudjunk előállítani a vezetékes gáz használata helyett.”

A Mentes és a Totu közös törekvése, hogy a funkcionális élelmiszerek piacán új irányt szabjanak, és a fogyasztók számára egészséges, ízletes és környezettudatos választást kínáljanak. A töltött tésztagolyók hamarosan elérhetők lesznek a hazai és nemzetközi piacokon, így mindenki számára lehetőség nyílik arra, hogy kipróbálja ezt az új, innovatív terméket.

Az innovatív élelmiszerek 100%-ban magyar fejlesztésűek, és a gyártók is magyar tulajdonú cégek. Éppen ezért a termékeket fagyasztott formában hozzák majd forgalomba, hogy a világ minden pontjára eljuttathassák. A közös fejlesztések azonban itt nem állnak meg. A közeljövőben több ízesítésben hasonlóan finom ízű és előnyös összetételű fagyasztott pohárdesszertek közös piaci bevezetése is várható.

További tippek és receptek