Laktózmentes lencsefőzelék ?

Hozzávalók:
? 25 dkg lencse,
? 2 db babérlevél,
? 5 dkg kolozsvári szalonna,
? 1.5 l víz,
? só, bors ízlés szerint,
? 2 ek mangalica zsír,
? 2 evőkanál finomliszt,
? 1 közepes db vöröshagyma,
? 1 teáskanál fűszerpaprika,
? 1 dl laktózmentes tejföl,
? 30 dkg virsli (2 pár).

Elkészítés:
Az átválogatott és megmosott lencsét egy lábosba öntjük. Hozzáadjuk a babérleveleket, valamint a füstölt szalonnát, sózzuk, és felöntjük másfél liter vízzel. Fedő alatt, nagyjából 45 perc alatt puhára főzzük.
A hagymát megpucoljuk, és lereszeljük. Egy nagy lábasban a zsírból és a lisztből rántást készítünk – akkor jó, ha sűrű, de még éppen folyós. A rántáshoz adjuk a lereszelt vöröshagymát, és állandó kevergetés mellett 1-2 percet főzzük. Ezután mérsékeljük alatta a lángot, amíg hozzákeverjük a fűszerpaprikát. Utána elkezdjük kanalanként beleönteni a lencséhez, közben folyamatosan kevergetve, nehogy becsomósodjon.A lencse főzővízéből hozzáadunk ameddig el nem értük a nekünk tetsző főzeléksűrűséget, majd sózzuk-borsozzuk. Egy deci laktózmentes tejfölt elkeverünk egy kis kanál főzelékkel, így kiegyenlítve a hőkülönbséget, majd az egészet visszaöntjük a lábasba, és elkeverjük. Sült virslivel és extra laktózmentes tejföllel tálaljuk.

További tippek és receptek