10 ÉRDEKES TÉNY A KÁVÉRÓL ☕

  1. Évente 500 milliárd csésze kávét fogyaszt a világ. Ez naponta 1,37 milliárd csésze, amely 57 millió csésze óránként, 956 ezer csésze percenként és 16 ezer csésze másodpercenként.
  2. A kőolaj után a kávé a világkereskedelem másik legnagyobb forgalmú terméke.
  3. A kávé név arab eredetű, eredeti jelentése pedig „a bab bora”.
  4. II. Károly angol király 1675-ben betiltotta a kávéfogyasztást, mert attól tartott, hogy a kávéházakban zajló beszélgetések során róla és a királynéról terjesztenek pletykákat.
  5. A kávécserje termése piros színű, a cseresznyéhez hasonló és ehető gyümölcs, amelynek a belsejében található a kávébab.
  6. Törökországban érvényteleníthették a házasságot, ha a férj nem biztosított kellő mennyiségű és minőségű kávét a feleségének.
  7. Görögországban és Törökországban a hagyomány szerint mindig a legidősebb kap először kávét.
  8. Beethoven minden nap saját kezűleg leszámolt 60 kávészemet, ebből készítette a napi kávéadagját.
  9. Közvetlenül ébredés után nem ajánlott a kávéfogyasztás, mert ilyenkor magas a kortizoltermelés, ezáltal növeljük a koffein toleranciánkat, azaz idővel egyre több kávé kell a hatás eléréséhez.
  10. Ha hűtőben tároljuk a kávét, az veszít aromájából.

További tippek és receptek